"Mert nem azt az embert szereti az Isten, nem azt a Magyart, aki meghunyászkodik, és kezet csókol a világ urainak - mondotta László király, az Úr prófétája, akit szentnek neveztek volt a magyarok között -, hanem az olyan magyart szereti az Isten, aki szembe szegül a világgal a maga jussáért, s küzd, miként az angyalok seregei küzdöttek vala az ördögök seregeivel e világnak megmentéséért!

Ezért atyámfiai, halljátok Istennek törvényét, amint azt a magyaroknak mondotta az ő prófétái által:

Ki fegyvert nem ragad, fegyver által vész el, s egy is az idegenek közül, ha kővel merészel megdobni téged, vagy a te atyád népéből valamelyiket, azt dobjad vissza halálnak pusztulásával, mert százszorosan kedves énelőttem a fiú, aki az ő atyja házának védelmére kél!

Jaj annak, aki tehetetlen a védekezésben és hitvány a harcban, aki testének gyöngeségét, s lelkének gyávaságát az alázatosság és béketűrés tetszetős álorcájával takarja el:

azt elpusztitja az Úr kinoknak kinjával..."